Hírek
2016. November 14. 07:50, hétfő |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Donald Trump nem kívánja felvenni elnöki fizetését

Nem kívánja felvenni elnöki fizetését Donald Trump. Az Egyesült Államok megválasztott elnöke a CBS televíziónak adott, részletekben már korábban ismertetett vasárnapi interjújában beszélt erről és más kérdésekről.
A CBS televízió 60 perc című, helyi idő szerint vasárnap este sugárzott műsorában Donald Trump, az Egyesült Államok leendő elnöke azt mondta: nem kéri az elnökségért járó fizetést, nem ezért vállalta a jelöltséget, és nem is tudja, hogy a hivatal mennyi pénzzel jár. Évi négyszázezer dollárral, közölte a riporter, mire Trump azzal replikázott: mivel muszáj valamennyi pénzt elfogadnia, évi egy dollárt fel fog venni.
Az egyórás interjúban a már ismertté vált részletek mellett - vagyis a Hillary és Bill Clintonnal folytatott telefonbeszélgetésén és a bűncselekményeket elkövető illegális bevándorlók kitoloncolásán túl - Trump a konkrét politikai kérdésekről viszonylag keveset beszélt.
A szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának jelölésével kapcsolatban hangsúlyozta: ő maga ellenzi az abortuszt, s olyan főbírót kíván jelölni, aki szintén az életet támogatja, bár - hangsúlyozta - az abortusz kérdése az egyes szövetségi államok hatáskörébe tartozik. Hangsúlyozta azt is, hogy az általa jelölt főbíró támogatja majd az alkotmány második kiegészítésében rögzített szabad fegyverviselés- és vásárlás jogát.
Trump dicsérte legfőbb választási ellenfelét, Hillary Clintont, akit "nagyon okos" és "nagyon erős" nőnek nevezett, de amikor a riporternő arról kérdezte, hogy vajon megbánt-e valamit abból, amit a kampányban Clintonról mondott, azt válaszolta: "nincs mit megbánnom, rút kampány volt, jobban szerettem volna, ha több szó esik benne a politikáról". Arra a kérdésre, hogy a kampányban hangoztatott ígéretéhez híven megbíz-e majd egy speciális ügyészt Hillary Clinton ügyeinek kivizsgálására, azt fejtegette, hogy még "megfontolja", de egyelőre inkább a munkahelyteremtésre, az egészségbiztosítás átalakítására és a bevándorlásra összpontosítja figyelmét. "Nem akarom bántani őt" - mondta Hillary Clintonról, sőt, tette hozzá, reméli, hogy a következő interjút ebben a műsorban vele közösen adhatja.
Ez volt az első televíziós interjú, amelyet Trump a megválasztása óta adott.
Saját győzelmét Trump annak tulajdonította, hogy az amerikaiak belefáradtak a Barack Obama elnöksége alatti, nyolcévi demokrata kormányzásba, abba, hogy nincs elég munkahely, és abba, hogy 6000 milliárd dollárt költött a kormányuk háborúkra a Közel-Keleten. Trump a riporternő kérdésére nem akarta kifejteni, hogy neki és leendő kormányának milyen stratégiája lesz például az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzésére. "Ezt nem a televízió nyilvánossága előtt akarom elmondani" - szögezte le.
A megválasztott elnök biztosította a New York-i Trump-torony előtt és tucatnyi másik amerikai városban a megválasztása miatt tüntetőket, hogy a félelemre senkinek nincs oka, ezt már többször is hangsúlyozta, s ha ismernék őt, minden aggodalom szertefoszlana.
Trumphoz az interjú felénél csatlakozott először a felesége, Melania Trump, majd a gyermekei is. Melania Trump az interjúban arról beszélt: nem tart attól, hogy ne tudna megfelelni a first lady szerepének, az ezzel járó elvárásoknak. "Erős vagyok és magabiztos" - szögezte le Donald Trump szlovén származású felesége.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 12. 07:46, szombat | Külföld
Hszi Csin-ping: a vámháborúnak nincs győztese
2025. Április 12. 07:43, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump különmegbízottja közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyinnal a tűzszünet előmozdítása érdekében
Az amerikai elnöki különmegbízott Oroszországban közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyin elnökkel az ukrajnai tűzszünet előmozdítása érdekében – közölte a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2025. Április 10. 07:07, csütörtök | Külföld
Donald Trump 90 napra felfüggesztette a vámokat, Kínát kivéve
Donald Trump 90 napos szünetet rendelt el az amerikai vámok alkalmazása terén, egyben azonnali hatállyal megemelte a Kínára vonatkozó vámtételt 125 százalékra.
2025. Április 08. 07:54, kedd | Külföld
Londoni elemzők: recessziós kockázatot jelentenek a vámok az amerikai gazdaságban
Londoni pénzügyi elemzők szerint recessziós kockázatot jelentenek az amerikai gazdaságban a meredeken megemelt importvámok hazai inflációs és fogyasztási hatásai.