Hírek
2018. Január 17. 07:49, szerda | Sport
Rally: Az első métertől az utolsóig élveztük a versenyt!

19. Szilveszter Rallye
Peredi Rallye Team
Peredi Péter - Pintér János
LADA VFTS
Péter az év végét, a 19. Szilveszter Rallyn töltötte új navigátorával Pintér Jánossal. Őket kérdezem az interjúban.
Peredi Péter: 2007-ben volt az első versenyem itt a mogyoródi Hungaroringen, így ez most jubileumi verseny volt. Ez idei Szilveszter Rallye változásokról szólt. Új fejlesztések az autóban és új navigátor Pintér János személyében.
Az első nap kettő, majd másnap 4 gyors várt rátok:
- Nagy izgalommal vártuk az első rajtot, és egy kicsit félve is mert a verseny előtt derült ki, hogy a váltóval van valami probléma. Az egyes sebességi fokozatban rossz hangok jöttek elő, verseny előtt pedig már nem volt időnk levenni, és megnézni mi is a probléma. Így ezzel a tudattal álltunk oda az első gyorsaságira, amit úgy beszéltünk meg hogy tempósra veszünk. Ez igazából 3km után változott meg egy forgás után, onnantól már csak a magunk és a nézők kedvéért mentünk. Egyre hangosabb lett a váltó a gyorsasági végére, így a szervizbe érve úgy döntöttünk, hogy lecseréljük. Nem volt nálunk csak utcai váltó, ezt be is szerelték a fiúk. Ezzel vágtunk neki a kettes gyorsnak, ami menet közben egy rémálommá vált, mert gyorsasági felénél még a kuplung pedál is leragadt. Így aztán az esti szerviz ismét a váltó cseréről szólt a szervizes fiúknak. Időközben Janika intézett egy váltót, amit másnap reggel felrakhattunk, amivel ismét versenyképesen vághattunk neki az aznapi 4 gyorsnak.
Igazából itt kezdődött nekünk a verseny, innen már csak a szórakozás és a nézők kiszolgálása lett volna cél, de visszatért egy műszaki problémánk, az első naphoz hasonlóan kuplung pedál megint leragadt a 3. gyors végére, így a négyes gyorsot kuplung nélkül teljesítettük. A szervizben a srácok kicserélték az összes munkahengert. Az 5. és 6. gyorsaságira tökéletes autót kaptunk vissza. Bár az utolsó gyorsaságin meggyűlt a bajunk a fékkel, és még egy defektet is kaptunk ajándékba, mégis jó érzésekkel szálltunk ki az autóból.
Összegezd légyszi, hogy miként is sikerült a hat gyors.
- Minden műszaki problémát félre téve az első métertől az utolsóig élveztem. Úgy gondolom, hogy ez a verseny arról szólt nekünk, hogy az új navigátorral összeszokjunk és megnézzük, hogy tudunk együtt dolgozni. Autónak vannak még gyerekbetegségei amit úgy tűnik, kinőtt az utolsó 2 gyorsaságira. Folyamatosan azon voltunk, hogy jól érezzük magunkat és a nézőknek is kedveskedjünk.
Pintér János: Rég dédelgetett vágyam volt, hogy a Szilveszter Rallyet végre egyszer belülről átélhessem. Peti mellett adódott a lehetőség, akit az autója fejlesztése kapcsán ismerhettem meg. A tavalyi Salgó rallyt leszámítva 10 éve ültem utoljára versenyautóban. Így hát örültem a felkérésnek, és izgalommal vártam az első rajtot. Bár az időjárás nem kecsegtetett bennünket az első napon, igyekeztünk az első perctől tempósan autózni. A pálya bejárástól kezdve próbáltam Peti stílusára figyelni, és ebből a lehető legtöbbet visszaadni neki gyorsaságikon. Úgy éreztem, hogy ez nagyjából sikerült is. A műszaki problémákat leszámítva, fantasztikus érzés volt az egész verseny. Van még hova fejlődni, és bízom benne, hogy lehetőség is lesz erre. A pilótára nem lehet panasz, a technika adta lehetőségeket kihasználva, tempóban és látványban nem volt hiány. A verseny végén jó érzésekkel szálltunk ki az autóból, és remélem, hogy az itt megszerzett lendülettel folytathatjuk 2018-ban.
Mennyire vagy ezzel a helyezéssel megelégedve?
- A fentiek alapján igazából teljesen elégedett vagyok. Voltak jó részeredmények, amik biztatóak a jövőre nézve.
Mi az, amit másképp csinálnál, ha újra rajtolhatnál?
- Semmit nem csinálnék máskép. Ezekből a hibákból csak tanulni tudunk és ez a lényege ennek a sportnak, kilométereket kell gyűjteni és bátrabb leszek én is.
Legközelebb hol és milyen autóval láthatunk?
- A továbbiakban is a Lada VFTS-el tervezzük a versenyzést. Terveink között szerepel egy 3-4 versenyből álló Historic-os szereplés. Nem tudom most meg mondani, hogy alakul az évünk de dolgozunk rajta. Ha ez nem jön létre akkor kisseb versenyeken biztos ott leszünk!
Köszönjük a kitartó munkát a szervizes fiúknak, valamint köszönettel tartozunk támogató partnereinknek, akik segítségével létrejöhetett ez a verseny: TOKRAKTÁR Gödöllő LOXTON Nyomdaipari Kft. Ani & Spirik Könyvelő Kft. AIRSHOWINFO.HU.
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 19. 08:34, szombat | Sport
Férfi kézilabda NB I - A Veszprém otthon három góllal nyert a Szeged ellen
A címvédő Veszprém házigazdaként 36-33-ra nyert a Magyar Kupa-győztes Szeged ellen a férfi kézilabda NB I péntek esti rangadóján, ezzel matematikailag is biztossá tette helyét a döntőben.
2025. Április 17. 07:39, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Négy között az Arsenal és az Internazionale
Szerdán az Internazionale és az Arsenal jutott négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcából.
2025. Április 16. 07:27, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A Barcelona és a PSG is megszenvedett a továbbjutásért
A papírformának megfelelően, de a vártnál nehezebben az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain is elődöntőbe jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában:
2025. Április 15. 07:29, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - A klubtörténet legnagyobb csodájában reménykednek Dortmundban
A Borussia Dortmundnál reménykednek abban, hogy kedden este a hazai visszavágón képesek lesznek visszavágni a Barcelonának a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 4-0-s vereségért.