Hírek
2019. Október 12. 16:09, szombat |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Los Angelesben idén is megrendezik a magyar filmek fesztiválját

Los Angelesben idén is megrendezik a magyar filmek fesztiválját - tájékoztatta az MTI-t Bunyik Béla, a fesztivál alapítója és egyik főszervezője.
A sorrendben immár 19. Magyar Filmfesztiválon november 7-től egy héten át magyar játékfilmek, televíziós alkotások, dokumentum-, és rövidfilmek, valamint animációs alkotások mutatkoznak be.
Bunyik Béla az MTI-nek elmondta: a rendezvénysorozaton bemutatják Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét is, Magyarország Oscar-nevezését a nemzetközi filmek kategóriájában.
A magyar filmfesztivált a Bunyik Entertainment mellett a Magyar Amerikai Film- és Színházi Társaság szervezi, magyarországi támogatója - az elmúlt évekhez hasonlóan - a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Magyar Nemzeti Filmalap.
Bunyik Béla hozzátette, hogy a fesztiválon jelen lesz Káel Csaba nemrégiben kinevezett filmügyi kormánybiztos is, aki elfogadta a felkérését az esemény fővédnökségére. Kollarik Tamás, a Magyar Média Mecenatúra Program koordinátora és Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, a fesztivál két védnöke szintén jelen lesz a kaliforniai filmhéten.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:09, szombat | Külföld
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld
Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek