Hírek
2012. Augusztus 14. 17:04, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
MSZP: Budai Gyula "felülhelyezte magát a törvényeken"

Az MSZP szerint Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára "felülhelyezte magát a törvényeken", semmibe vette az érvényes jogszabályokat a dinnyekartellügyben.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Gőgös Zoltán, a mezőgazdasági bizottság alelnöke az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményében azt írta: az államtitkár megjelent kijelentései alapján levélben fordultak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökéhez a mielőbbi és alapos vizsgálat lefolytatása céljából.
Emellett írásbeli kérdést nyújtottak be Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy kiderüljön, "kormánya tagjaira miért nem vonatkoznak a magyar törvények úgy, mint minden magyar állampolgárra".
Jelezték ugyanakkor, hogy minden olyan megoldást támogatnak, amely a magyar mezőgazdasági termelők, valamint a fogyasztók, a magyar lakosság érdekében történik. Budai Gyula döntése azonban az MSZP szerint nem a termelőknek és a fogyasztóknak, hanem kizárólag csak a multinacionális áruházláncoknak kedvezett. A Népszabadság hétfőn írt arról, hogy Budai Gyula a Csongrád megyei gazdakörök múlt pénteki fórumán úgy fogalmazott: "A Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?" Budai Gyula később azt közölte az MTI-vel, hogy nem történt kartellezés a dinnyetermesztők védelmében született megállapodás során.
A parlamenti államtitkár kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: csak arra kérték a nagy üzletláncokat, hogy ebben az évben is a tavalyihoz hasonló árban indítsák és fejezzék be a dinnyeértékesítést, és külföldről ne vásároljanak. Hozzátette: a Gazdasági Versenyhivatal az ügyben nem vizsgálódik, a hivatal adatokat kért be az üzletláncoktól. Budai Gyula jelezte, hogy az üzletláncokkal történt megbeszélésen "árakról nem is volt szó".
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld
Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében